"egészségipar" címke cikkei:

Ahogy a tisztaság alapfeltétellé válik, előtérbe kerülnek az autonóm mobil robotok

Ahogy a tisztaság alapfeltétellé válik, előtérbe kerülnek az autonóm mobil robotok (Cikk)

Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a világjárvány felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilvános helyeknek tisztának kell lenniük. A kórházak és egyéb egészségügyi intézmények jóval az egyéb munkahelyek és középületek előtt járnak a takarító, tisztító, és fertőtlenítő technológiák terén. Ezzel együtt számos szervezet gyorsan fel tudja venni a tempót, ahogyan az emberek visszatérnek a munkába, vagy a gyerekek az iskolába, és újra beindulnak az olyan mindennapi tevékenységek, mint a bevásárlás, étterembe járás, és a tömegközlekedés használata. Ezek a szervezetek azon igyekeznek, hogy megkezdődjön az „új normális” korszaka, mely során mind az alkalmazottak, mind az ügyfelek biztonságban maradhatnak.

Irányított szupererő

Irányított szupererő (Cikk)

A munkával kapcsolatos felső végtagi rendellenességek évente 2,1 milliárd eurót emésztenek fel az EU-ban, és az összes foglalkozási megbetegedés 45%-áért felelősek. A technológiailag továbbfejlesztett munkaruha lehetőséget jelent e sérülések csökkentésére. A svéd BIOSERVO TECHNOLOGIES cég puha Ironhand® robotkesztyűje a szabadalmaztatott SEM™ technológia révén a kéz megfogóerejét növeli meg. Az egyes ujjak megfogóerejének erősítését a FAULHABER hajtások teszik lehetővé.

Ortopéd talpbetét  segít a munkásoknak a fájdalmak leküzdésében

Ortopéd talpbetét segít a munkásoknak a fájdalmak leküzdésében (Cikk)

Az RS Components (RS) bejelentette, hogy felvett a raktárkészletébe egy innovatív, ortopéd talpbetétet, amelyet azok megsegítése érdekében terveztek, akik testük alsó részében tapasztalható, vagyis lábfej-, lábszár vagy hátfájdalmaktól szenvednek. Az OrthoSole néven bevezetett terméket az egykor Anglia és Essex csapatában játszó, korábbi profi krikettjátékos, Ronnie Irani közreműködésével fejlesztették.

Az automata- és biztonságos fertőtlenítés új szintje

Az automata- és biztonságos fertőtlenítés új szintje (Cikk)

A robotikai automatizálás újabb és újabb területeken jelenik meg, amely nagyobb hatékonyságot biztosít a gyártóvállalatok és intézmények számára. A kórházi fertőzések jelentős és egyre súlyosbodó problémát jelentenek a globális egészségügyi szektorban, hiszen évente páciensek milliói fertőződnek meg, valamint több ezer beteg veszti el életét kórházi ápolás alatt szerzett fertőzés következtében. Most bemutatjuk a robotot, amely új szintre emeli az automata- és biztonságos fertőtlenítést.

A konténeres minigyárak segítik leküzdeni a maszkhiányt

A konténeres minigyárak segítik leküzdeni a maszkhiányt (Cikk)

A koronavírus elterjedése idején a védőmaszkok mindenütt hiánycikké váltak. Felmerülhet a kérdés bennünk: az egyes országok miért nem állítják elő maguknak ezeket a maszkokat? A Mikron rendszerének segítségével ez szinte bárkinek lehetővé vált. A verziótól függően ez a méretezhető rendszer 50–100 maszkot állít elő percenként. A Festo mérnöki támogatásának segítségével a Mikron hat hét alatt fejlesztette ki a rendszert.

Gyors és pontos, vagy kompakt kialakítású tápegységet? Hajtásmegoldások laboratóriumi automatizáláshoz

Gyors és pontos, vagy kompakt kialakítású tápegységet? Hajtásmegoldások laboratóriumi automatizáláshoz (Cikk)

Az analitikai laboratóriumokban számtalan mintát tesztelnek nap mint nap. Ezen a téren nyilvánvalóak az automatizálás előnyei: gyorsabb eredmények, nagyobb teljesítmény, kevesebb hiba és alacsonyabb személyzeti költségek elérését teszik lehetővé. A zökkenőmentes működés érdekében a nagy dinamika és a pontosság rendkívül fontos a meghajtó rendszerek részéről. Dr. Aihua Hong, a FAULHABER ide vonatkozó piaci szegmensének vezetőjével beszélgettünk a szektor követelményeiről és fejlesztéseiről.

Automatizált megoldások az egészségügyi szektorban

Automatizált megoldások az egészségügyi szektorban (Cikk)

Napjainkban a világ kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi szektorra, mely során górcső alá kerülnek a működési- és munkafolyamatok, valamint a kapacitások területe is. A munkafolyamatok optimalizálásának szükségessége azonban ebben a szektorban nem új keletű. Különféle iparágak – beleértve az egészségügyet is – gyártóvállalatai és intézményei autonóm mobil robotok segítségével szereznek versenyelőnyt a termelékenység és rugalmasság szempontjából egyaránt.

Munkában is biztonságban

Munkában is biztonságban (Cikk)

A kézhigiénia világnapjának alkalmából a higiénia termékek gyártására szakosodott Tork - az Essity globális márkája - online platformot indít a vírushelyzetben is helytálló egészségügyi dolgozók munkáját támogatandó “Munkában is biztonságban” elnevezéssel. A vállalat ezen eszközcsomaggal is szeretné kifejezni háláját és elismerését, amiért a szakemberek töretlenül küzdenek hosszú hetek óta. A letölthető eszközcsomag kutatási anyagokat, egy VR applikációt (Tork VR Clean Hands) és szakmai tanácsokat, útmutatókat tartalmaz a hatékonyabb kézhigiénia, felületi higiénia terén és segítséget nyújt többek között a professzionális fertőtlenítőadagolók hatékony elhelyezéséhez és használatához.

Egészségvédelmi pajzsot gyárt egy zalaegerszegi mérnökcég

Egészségvédelmi pajzsot gyárt egy zalaegerszegi mérnökcég (Cikk)

Amikor egy lokálpatrióta cég és a városvezetés összefog, csodák születnek. A zalaegerszegi Mould Tech Kft. teljes gyártókapacitását állította rá a minőségi kritériumokat magasan meghaladó, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását is elnyerő, egészségvédelmi pajzsok gyártására. A következő időszakban, akár napi 10.000 darab pajzs készülhet a gyártó üzemében, ezáltal is csökkentve Magyarország kiszolgáltatottságát a világpiacról nehezen beszerezhető termék iránt. Zalaegerszeg önkormányzata teljes erővel a projekt mellé állt, az országos logisztikát és disztribúciót az önkormányzata önköltségen vállalta magára.

Biztonságos megoldás vírustesztelésre az OnRobot grippereivel

Biztonságos megoldás vírustesztelésre az OnRobot grippereivel (Cikk)

A chessington-i egészségügyi tesztállomás kialakítását látván a PSI Technologies tudta, hogy kezében van a megoldás, amivel segíteni tud.

Hozzájárulásunk az egészségügyi ellátáshoz

Hozzájárulásunk az egészségügyi ellátáshoz (Cikk)

A koronavírus járvány globálisan megnövelte az orvostechnikai eszközök, különösen a szellőzés- és labortechnika iránti igényt. A FAULHABER hajtásrendszerei jelentős mértékben jűrulnak hozzá a napjainkban létfontosságú alkalmazásokban használt berendezések megbízható működésének biztosításához. A vállalat mindent megtesz a szállítások és a támogatás biztosítása érdekében. A cég munkavállalóinak egészsége ugyanakkor kiemelt prioritást élvez!

Az Emitech nemzetközivé teszi a tesztjeit az orvostechnikai eszközök beépítésével

Az Emitech nemzetközivé teszi a tesztjeit az orvostechnikai eszközök beépítésével (Cikk)

A Cofrac által akkreditált Chassieu-i laboratórium, valamint a Montpellier-i laboratórium alkotják az Emitech csoport gyógyászati üzletágát. A központ tesztelési kompetenciával is az elektromágneses összeférhetőség, a rádió, valamint az elektromos berendezések biztonsága szempontjából.

Mobil laborrobot-koncepció a Jövő Kórháza számára

Mobil laborrobot-koncepció a Jövő Kórháza számára (Cikk)

Az ABB megnyitotta első globális egészségügyi kutatóközpontját a texasi Houstonban található Texas Medical Center (TMC) kampuszán. A vállalat itt mutatja be számos technológiai koncepciója mellett azt a YuMi® robotot, amelyet arra terveztek, hogy a kórházakban az egészségügyi és laborszemélyzetet segítse a laboratóriumi és logisztikai fel-adatok elvégzésében.

Automatizált „pick-and place” alkalmazások KUKA AGILUS kisrobottal (Cikk)

Annak érdekében, hogy tehermentesítsék a szakképzett munkaerőt a monoton behelyezési és kiszedési feladatoktól, a DANNORITZER Medizintechnik GmbH & Co. KG vállalatnál az MRC flextray robotcellát alkalmazzák.

Automatizált „pick-and place” alkalmazások KUKA AGILUS kisrobottal (Videó)

Annak érdekében, hogy tehermentesítsék a szakképzett munkaerőt a monoton behelyezési és kiszedési feladatoktól, a DANNORITZER Medizintechnik GmbH & Co. KG vállalatnál az MRC flextray robotcellát alkalmazzák. Ezt a gépet a wbt automation integrátorvállalt fejlesztette ki és egy KR AGILUS sorozatú KUKA KR 6 R900 robottal szerelte fel.

Megoldások a jövő kórházához

Megoldások a jövő kórházához (Cikk)

Az ABB bejelentette, hogy innovációs központot nyit a Texas állambéli Houstonban működő Texas Medical Center (TMC) innovációs kampuszában, amelyben együttműködő robotokat kíván telepíteni.

Mesterséges intelligenciával tökéletesíti a röntgen mammográfiás szűrések diagnosztikai pontosságát az Affidea és a ScreenPoint Medical összefogása (Cikk)

Az Affidea és a ScreenPoint Medical stratégiai partnerséget hoz létre a mammográfiás szűrés klinikai eredményeinek javítására, valamint az emlőrák eddiginél is korábbi stádiumában történő felismerésére – jelentették be ma a két vállalat vezetői. Az együttműködés tovább erősíti az Affidea növekvő jelenlétét az európai emlődiagnosztikában, és kivételes lehetőség a ScreenPoint Medical számára, hogy újabb három országban – Magyarországon, Görögországban és Spanyolországban – bevezesse innovatív mesterséges intelligencián alapuló megoldását, a Transpara™-t.

A Fujitsu MI-alapú technológiával automatizálja az orvosi szövegek kódolását

A Fujitsu MI-alapú technológiával automatizálja az orvosi szövegek kódolását (Cikk)

A Fujitsu Laboratories of Europe bemutatta az elektronikus egészségügyi adatok (EHR) kezelését és a strukturálatlan (szabadszöveges) orvosi feljegyzések feldolgozását automatizáló megoldását. Az új MI-technológia a nagyobb pontosságának köszönhetően több mint 90%-kal mérsékli a folyamathoz szükséges időt. A kötelező egészségügyi osztályozásoknak megfelelő, új automatikus kódolási megoldás jellemzően kevesebb mint 1 perc alatt kivonatolja a feljegyzéseket, szemben a manuális klinikai feldolgozás 15 perces időigényével. A korábbi megoldásokkal ellentétben a Fujitsu MI-alapú szövegbányászati technológiája a szemantikai tudást természetes nyelvfeldolgozással (Natural Language Processing, NLP) és mélytanulási képességekkel ötvözve elemzi az orvosi feljegyzéseket és kivonatolja a fontos adatokat.

60 W-os tápegység mobil orvosi berendezésekhez

60 W-os tápegység mobil orvosi berendezésekhez (Cikk)

Az RS Components (RS) a dugaszolható adapterek három új termékcsaládját jelentette be, amelyek mindegyike rendelkezik a legújabb nemzetközi orvosi és egészségügyi szabványoknak megfelelő biztonsági tanúsítvánnyal.

Technológiai áttörések, amik hamarosan megváltoztatják az egészségügyet

Technológiai áttörések, amik hamarosan megváltoztatják az egészségügyet (Cikk)

Az utóbbi időben rengeteg olyan példát láthattunk, amelyek megkérdőjelezhetetlenül szemléltetik, hogy a robotok együttműködőek és partnerekké tudnak válni olyan helyzetekben is, amikor az ember egészsége a tét. Pár hónapja például egy Közép- és Kelet-Európában egyedülálló műtétre került sor, amikor egy idegsebész robot asszisztált egy agyműtéthez Magyarországon. 2017-ben és 2016-ban a robotok olyan laparoszkópos eljárásokban is segédkeztek, mint például a sérvműtét, fül-, orr- és torokműtétek, asszisztáltak fogászati implantátum beültetésekhez, de komolyabb beavatkozásokban is részt vesznek, mint például a szemen belüli műtétek. Nem túlzás azt állítani, hogy a robotok hamarosan alapvetően fogják megváltoztatni az egészségügyi ellátás rendszerét.

Életmentő lehet a kézfertőtlenítés!

Életmentő lehet a kézfertőtlenítés! (Cikk)

A szepszis világszerte legalább 6 millió kórházi halálesethez járul hozzá évente, ez több, mint ahányan szívroham miatt veszítik életüket. Kicsit több odafigyeléssel a szepszis okozta megbetegedések jelentős része megelőzhető lenne, a megelőzés egyik kulcsa pedig a kézhigiénia.

Mesterséges intelligencia segíti a terhességi cukorbetegség kezelését (Cikk)

A Fujitsu kezdeményezése mesterséges intelligenciával javítja a terhességi cukorbetegség észlelését és kezelését. A fontos életmódbeli tényezőket és vércukorszint-adatokat mobilalkalmazás segítségével követő és mérő projekt lehetővé teszi a kismamák állapotának hatékonyabb figyelését és kezelését. A Fujitsu adatintegrációs és -modellezési szolgáltatásokat nyújt, és létrehozza a betegek adatait megjelenítő felhasználói felületet, amely révén az egészségügyi szakemberek személyre szabott kezelést javasolhatnak a betegeknek.

Magyar fejlesztés segíti a Téli Olimpia sportolóit és orvosait

Magyar fejlesztés segíti a Téli Olimpia sportolóit és orvosait (Cikk)

A GE Healthcare magyar és amerikai szoftvermérnökei készítették a Téli Olimpiai Játékok sportorvosi analitikai rendszerét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal közösen fejlesztett digitális analitikai rendszer lehetővé teszi, hogy az orvosok és egészségügyi szakemberek valós idejű információkat kapjanak a versenyzők egészségi állapotával, sérüléseivel és esetleges várható betegségeivel kapcsolatban. A rendszert a 2020-as Tokiói Olimpiai Játékokon is használja majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Robotok a műtőkben

Robotok a műtőkben (Cikk)

Napjainkban a gyógyászatban alkalmazott robotrendszereket az orvosok műtétek közbeni támogatására, a diagnosztikában vagy terápiás célokra használják, elsősorban a tartósan nagyfokú pontosságuk, a rugalmasságuk és a megbízhatóságuk miatt. A bonyolult, katéteres beavatkozásoknál és az újdonságnak számító hibrid műtőkben a Siemens Healthcare robotalapú angiográfiás rendszere, az Artis zeego számít a legkorszerűbb megoldásnak.

Szívkatéterek mélyreható tesztelése

Szívkatéterek mélyreható tesztelése (Cikk)

Az egyesült államokbeli Marlborough-ban (Massachusetts állam) található Boston Scientific Corporation a világ egyik legnagyobb orvosi berendezéseket és készülékeket gyártó vállalata. Tevékenysége többek között szív- és érrendszeri, emésztőszervi és légúti betegségek diagnosztizálására, illetve kezelésére szolgáló eszközök gyártására is kiterjed. A legszigorúbb minőségügyi irányelveknek is megfelelő termékek előállítása érdekében a cég a Beckhoff PC- és EtherCAT-alapú vezérléstechnikáját alkalmazza szívkatéter-ellenőrző állomásain.

Ti jöttök!

Ti jöttök! (Cikk)

Az EFH Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány három kategóriában, digitális város, egészségipar, agrár- és élelmiszeripar, meghirdette a TiJöttök! innovációs projekt versenyét, illetve gyakornoki programját a Miniszterelnökség fővédnökségével csütörtökön Budapesten.

Hatvanéves Medicor-röntgen Ukrajnában

Hatvanéves Medicor-röntgen Ukrajnában (Cikk)

Egy ősrégi Csepel teherautóban készítenek röntgenfelvételeket a betegekről a dél-ukrajnai Odessza városában - adta hírül szerdán a Tajmer ukrán hírportál.

A kormány is beszállna az oltóanyag-gyártásba (Cikk)

Új oltóanyagbázis nem épül. Viszont a kormány nem tagadja, hogy fontolgatja helyette a Nemzeti Vagyonkezelő és az Omnimvest közös cégének megalapítását.

Diagon-ügy – enyhébb büntetések (Cikk)

Jelentősen enyhítette a Diagon-ügy vádlottjainak büntetését február 6-i jogerős ítéletében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek