Protein chip a korszerű légúti vizsgálatokért

Légúti vizsgálatokhoz fejlesztett ki új eszközt a Chemium Biotechnológiai Kft.

2014. június 05., csütörtök, 12:25

Címkék: biotechnológia Chemium Biotechnológia Kft. innováció orvostechnológia protein chip

A légúti kórokozók diagnosztizálásra alkalmas eszközt fejlesztett ki 220 millió forintos beruházással a Chemium Biotechnológiai Kft. - közölte a cég az MTI-vel.

 
A kft. a projekt megvalósításához az Új Széchenyi Terv pályázaton több mint 150,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A tájékoztatás szerint a Nemzetközi Egészségügyi Szabályozás (IHR, EU) alapján 10 évente kell elvégezni a vakcinák által kiváltott, teljes népességre vonatkozó immunválasz vizsgálatát. A kifejlesztett protein chip a védőoltások hatékonyágát felmérő vizsgálatokban alkalmazható, illetve lehetővé teszi a fertőző betegségek korai diagnosztizálását. A terméknek 2014 őszén kezdődik az engedélyeztetése, de a vállalkozás már tárgyal a technológia értékesítéséről, illetve annak hazai gyártásáról is. A Chemium Biotechnológia Kft. továbbá megkezdte a technológia új platformokra, mint például élelmiszeripari alkalmazásként történő fejlesztését. A magyar tulajdonban lévő Chemium Biotechnológia Kft. kilenc munkatárssal, gyártó-, fejlesztő- és kereskedelmi tevékenységet folytat a magyarországi laboratóriumi piacon. A cég 2012-ben 127,174 millió forintos árbevétel mellett 190 ezer forint adózott eredményt ért el, míg 2013-ban az árbevétel 97,918 millió forint volt, adózott eredménye pedig 865 ezer forint.
 
(MTI)
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek