Amire nagyon várnak Szegeden

Februárban elindulhat az úgynevezett lézerközpont építése

2014. január 18., szombat, 06:57

Címkék: beruházás Csongrád eli fejlesztés kutatás lézerközpont szeged tudományos park

A tervek szerint hamarosan elindulhat a szegedi lézerközpont építése. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredményét hamarosan kihirdethetik, februárban elhelyezhetik a kutatóközpont alapkövét, s ekkor el is indulhat az építkezés.

Mindezt B. Nagy László országgyűlési képviselő, a tudományos nagyberuházásért felelős kormánybiztos jelentette be január 17-én a Tisza-parti városban a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján. A kutatóközpont az elmúlt száz év legnagyobb tudományos és gazdasági fejlesztése Szegeden, amely révén a város a régió tudományos-innovációs centrumává válhat – hangsúlyozta a honatya. A tudományos nagyberuházás mintegy 60 milliárd forintos költségeinek 80 százalékát az EU támogatása fedezi. Az építés első üteme és a technológiai fejlesztések egy része 2015-re elkészül, 2016-ban pedig elkezdődhetnek a kutatások. A teljes beruházás tervezett befejezése pedig 2017-re várható – tudatta B. Nagy László. A kutatóközpont az M5-ös és az M43-as autópálya csomópontja közelében, egy egykori szovjet laktanya 100 hektáros területéből 13 hektáron valósul meg. Mintegy 70 hektáron pedig a kutatási eredményeket hasznosító nagy hozzáadott értéket előállító cégek számára alakítanak ki tudományos parkot – mondta a kormánybiztos. Hozzátéve: ezt a fejlesztést a kutatóközponthoz hasonlóan kiemelt projektté nyilvánította a kormány. B. Nagy László, hasonló német és francia példákat említve, kifejtette: a tudományos park 30-40 százalékos föltöltése a kutatóközpont befektetésének nagyságával azonos, 60 milliárd forint körüli beruházást jelent, középtávon több ezer munkahelyet teremtve. A politikus közölte, a szegedi, a hódmezővásárhelyi és a Csongrád megyei önkormányzat, a megyei kormányhivatal, valamint a Szegedi Tudományegyetem kezdeményezte a kormánynál, hogy a térséget nyilvánítsák kiemelt gazdasági övezetté.


(MTI)

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek