A gyártás és az irodai munka újraindulása óta elengedhetetlen annak biztosítása, hogy a visszatérő munkavállalók egészségét ne veszélyeztessék azon munkavállalók, akik megfertőződtek a vírussal. A COVID-19 betegség első jelei közé tartozik a láz, amelynek jelei már a fertőzés utáni öt napon belül mutatkozhatnak. Ezért egy esetleges fertőzés vagy betegség esetén elengedhetetlen a láz korai felismerése. A Micro-Epsilon TIM QVGA-HD-T100 hőképalkotó kamerája lehetővé teszi a láz érintés nélküli korai felismerését.
A szepszis világszerte legalább 6 millió kórházi halálesethez járul hozzá évente, ez több, mint ahányan szívroham miatt veszítik életüket. Kicsit több odafigyeléssel a szepszis okozta megbetegedések jelentős része megelőzhető lenne, a megelőzés egyik kulcsa pedig a kézhigiénia.
Nagyon félünk a kórokozóktól, azok közül is leginkább a nyilvános WC-k környékén meglapuló vírusoktól és baktériumoktól – derült ki a Tork friss felméréséből. A megkérdezett magyarok fele még az edzés utáni mosdást is kihagyja, ha nem tartja elég tisztának a nyilvános zuhanyzót, és minden ötödik válaszadó inkább gyalog megy, mintsem hogy elkapjon valamilyen betegséget a buszon vagy a villamoson. Persze van, akit nem riaszt el a fertőzés veszélye: a válaszadó magyar férfiak 30 %-a például ülőke takaró vagy tisztító hiányában is nyugodtan ráül a nyilvános WC-re.
Számos távoli és barátságtalan hely rejt olyan mikroorganizmus-kolóniákat, amelyek segíthetnek fényt deríteni a földi élet kezdeteire és sok tudományos fejlesztést is előmozdíthatnak. Az extrém körülményeket is jól tűrő ősbaktériumok segítenek az evolúciós folyamatok megértésében, különös tekintettel a fehérjefunkciókra.
Azt már egy ideje tudjuk, hogy az emberi DNS mintegy 20 000 emberi gént tartalmaz, melyek a fehérjéket kódolják. A stockholmi KTH Királyi Technológiai Intézetben dolgozó Mathias Uhlén által vezetett kutatócsoport azonban csak tavaly év végén tette közzé a 17 000 emberi fehérje első nyílt forráskódú teljes térképét, amelyből kiderül, hogy hol helyezkednek el ezek a fehérjék, és miként funkcionálnak az emberi testben.
A hasi tükrözéses műtétek gyakorlásához fejlesztett ki eszközt európai uniós támogatással egy magyar orvos.
A légúti kórokozók diagnosztizálásra alkalmas eszközt fejlesztett ki 220 millió forintos beruházással a Chemium Biotechnológiai Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
A hazai kistelepüléseken élők számára tesz elérhetővé speciális szűrővizsgálatokat Magyarország első CT szűrőkamionja. A jármű a szokásos állapotfelmérő eszközök mellett egy Siemens CT berendezést, valamint ultrahang és-, EKG berendezéssel is felszerelt belgyógyászati munkahelyet tartalmaz.
A vállalat mintegy 2,2 milliárd forint értékben szállított egészségügyi eszközöket a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum számára. A megrendelés keretében az ország első Biograph mMR képalkotó diagnosztikai berendezését is átadták.
Várhatóan októberben fejeződik be az Egis Gyógyszergyár hatóanyag-technológiai kutatást és kísérleti fejlesztést erősítő beruházása a vállalat budapesti központjában. A 4,6 milliárd forintos projektet az Európai Unió és a magyar állam 1,15 milliárd forinttal támogatja.
Orvostechnikai különszámot jelentetett meg a Techmonitor kiadója. A Medmonitor 54 oldalon foglalkozik az orvostechnika trendjeivel, a piaccal, és bemutat számos új terméket, megoldást, szolgáltatást.
Február 1-jén tudományos ülés keretében avatták fel pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház kardiológiai centrumának új elektrofiziológiai laboratóriumát.
Növekszik az "új típusú fény", az úgynevezett felületi plazmonok iránt az érdeklődés, amelyek sok területen, de mindenekelőtt a számítástechnikában és a gyógyászatban nyerhetnek alkalmazást - hangsúlyozta Kroó Norbert fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi alelnöke.
A BME Fizikai Intézete és az MTA-BME Kondenzált Anyagok Fizikája kutatócsoport fizikusainak a közelmúltban prezentált eredményei a nemzetközi szakemberek figyelmét is felkeltette.
Amerikai kutatók forradalmian új technikája lehetővé teheti olyan ér kialakítását a beteg saját szövetéből, amely alkalmas lehet beteg érszakasz helyettesítésére koszorúér-szűkület esetén.
Olyan nanorészecskéket sikerült kifejleszteniük amerikai kutatóknak, amelyek 100 százalékos hatékonysággal semmisítették meg a hepatitisz C-vírusokat a laboratóriumi tesztekben.
A szívbe és a koszorúerekbe fölvezetett katéter alapvetően megváltoztatta a szívgyógyászatot: a diagnosztika és a gyógyítás új lehetőségeket kapott. A további fejlődést a robottechnika nyitotta meg, amely a szakorvost segítve, sőt helyettesítve elvégzi az életmentő beavatkozásokat.