Elkészült a hazai fejlesztésű, mesterséges intelligenciát is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa, a szükséges tesztek után még idén elindulhat a gyártás. A Budapesten megvalósuló fejlesztés iránt már külföldről is érdeklődnek.
A Fast MDx megmutatja, hogy számos kórokozó páratlan gyorsasággal kimutatható anélkül, hogy biológiailag biztonságos, drága laboratóriumokra lenne szükség. A londoni székhelyű Fast MDx cég által kifejlesztett, betegközeli vizsgálati rendszer a tipikus 24-48 órás várakozási időt mindössze egy-két órára csökkenti. Az új rendszer a Festo automatizálási technológiáját használja.
A tábori kórházakhoz szükséges technikai eszközök a polgári védelem elengedhetetlen elemei. Csehországban idetartoznak a Katonai Műszaki Intézet – VTÚ – által tervezett és irányított konténeres munkaállomások. A Flídr medical s.r.o. által az ilyen terepi kórházakhoz szállított orvosi berendezésekben Stäubli CombiTac csatlakozórendszerek találhatók – amelyeknek az életmentő küldetésekben is bizonyítaniuk kell.
2020-ban egyedül Németországban 41,1 millió csomag ibuprofént értékesítettek. Rendszeresen kezünk ügyébe kerülnek, de mégis alig néhányan tudjuk, hogy az egyes tabletták valójában hogyan kerülnek a buborékcsomagolásba. A gyártásnak gyorsnak, biztonságosnak és olcsónak kell lennie. Ehhez a használt buborékcsomagoló gépek is hozzájárulhatnak.
Az Engelhard Arzneimittel a vény nélkül kapható gyógyszerek egyik vezető gyártója. Közismert termékei – például a Prospan köhögéscsillapító – világszerte több mint száz országban kaphatóak. Egy folyadékgyártást szolgáló új gyártóüzem és egyéb termelési létesítmények felépítésével a gyógyszeripari vállalat lefektette a fenntartható termelés alapjait, amiben a PC-alapú automatizálás és a Beckhoff vállalat applikációs mérnökökből álló csapata is sokat segített.
Az orvostechnikában használt, finom kapillárisokkal rendelkező, sűrűn csomagolt vezetőhuzalok komoly kihívást jelentenek az alkatrésztisztítás számára. Az LPW tisztítási szakemberei kifejezetten erre a feladatra fejlesztettek ki egy rendszert, amelyet a vezetőhuzalokat gyártó Epflex mind a mai napig használ.
A WEROCK Technologies GmbH, az ipari számítástechnika innovatív gyártója bejelenti a Rocksmart RSC1000 rozsdamentes acél panel PC sorozat piaci bevezetését, ezzel következetesen folytatva a termékcsalád fejlesztését. Az új vízálló és nagy teljesítményű sorozat IP67/IP69k védettséget és gesztuskompatibilis érintőképernyőket kínál, amelyek kesztyűben is kezelhetők. A modellsorozat 15 és 32 hüvelyk közötti képernyőátlóval kapható, és gyárilag Intel® Tigerlake Core™ i5 vagy Celeron processzorral van felszerelve.
A feldolgozóipar jelenleg kihívást jelentő munkaerőhiánnyal néz szembe. Mivel kevesebb fiatal kerül be az iparba, és látszólag előttük is számos akadály tornyosul, rendkívül fontos, hogy az iparág vezető vállalatai támogassák az új tehetségek kibontakozását. Marcus Schneck, a norelem vezérigazgatója éppen ilyen pozícióban van, ezért bepillantást enged abba, hogy a norelem ACADEMY a pályakezdő szakemberek és mérnökök gyártási és tervezési projektjeinek támogatásával miként segíti elő a szakképzettség hiányának áthidalását.
Az új AM3248 léptetőmotor a FAULHABER-től mind fordulatszám, mind nyomaték tekintetében magasra teszi a lécet a teljesítményparaméterek terén. Akár 10 000 ford./perces fordulatszáma ötszöröse is lehet a hasonló léptetőmotorokénak, ami a 100:1-es áttételi aránnyal együtt 5 Nm nyomatékot biztosít.
Világunk ma már elképzelhetetlen lenne robotok nélkül. Az alkalmazási területek kiemelkedő folyamatbiztonságot, megbízhatóságot és gazdaságosságot követelnek meg ezektől a robotoktól. A FAULHABER meghajtórendszerei (lásd a vállalat bemutatása című részt) kiemelkedő szerepet töltenek be ezeknek a követelményeknek a teljesítése terén, a robusztus és kompakt kialakításukhoz párosuló tartósságuk és teljesítményük pedig továbbra is rendre lenyűgözi a szakembereket.
Az „Autonomyo” exoskeletonnal ez az álom már valóra váltható. Az aktív járássegítő eszköz a legyengült izmokat támogatja, és lehetővé teszi a természetes mozgássort utánzó intuitív mozdulatsort. A pluszerőt hat mikromotor szolgáltatja. Az exoskeleton és annak használója közötti harmonikus interakció elősegítéséhez FAULHABER egy innovatív, minden-az-egyben motort fejlesztett ki nyomatékérzékelővel.
Az orvostechnikai termékek – implantátumok, protézisek és fogászati restaurációk – túlnyomórészt biokompatibilis anyagokból készülnek, például nemesacélból, titánból, műanyagból, vagy éppen kerámiából. Ezeknek az anyagoknak a megmunkálása viszont a legmagasabb követelményeket állítja fel a szerszámgépekkel szemben.
Az ipari termelésben a pick-and-place folyamat (a tárgyak felemelésének, majd egy másik helyre történő helyezésének folyamata) éppoly fontos, mint a logisztika. A modern rendszerekben ezt automatizált megfogók végzik. Egyszerre kell erőteljesen és finoman működniük, mégpedig több millió alkalommal, precízen és megbízhatóan. Az elektromotorok, így például a FAULHABER BX4 termékcsaládja, egyre inkább alkalmasak ilyen teljesítmény nyújtására.
Az immár 19 éves múltra visszatekintő és Juniális néven ismert Arburg-hagyomány mindig párhuzamosan foglalkozik az adott év műanyag feldolgozási témakörének elméleti és gyakorlati oldalával. Idén a rendezvénynaptár felborulása miatt május 5-én és 6-án, Majális néven került megrendezésre a kötetlen szakmai program, amin az érdeklődők a koncepciók megismerése mellett a hatékony gyártáshoz vezető alkalmazásspecifikus gép- szerszám- és perifériakombinációkról is mélyreható ismereteket szerezhettek.
A tesztcsövet a centrifugába kell helyezni, a komponenst a korrekciós pozícióba, a csomagot a szállítószalagra: a legtöbb munkafolyamatban szükség van rá, hogy megfogjuk, majd valahová áthelyezzük a tárgyakat. A modern rendszerekben ezeket a pick-and-place műveleteket automatizált megfogók végzik. Ezeknek több millió egymást követő mozdulat során ugyanolyan erőteljesen és finoman, precízen és megbízhatóan kell működniük. Az ehhez szükséges erőt egyre inkább villanymotorok biztosítják: amilyen például a FAULHABER BX4 egysége. A Zimmer Group többek között a laboratóriumi folyamatok automatizálására is gyakran használt új GEP2000 sorozatú megfogóinál is ezt a megoldást választotta.
A koronavírus-járvány kezdete óta egyre nagyobb nyomás nehezedik a gyógyszeriparra és a laboratóriumokra, hogy a lehető legmagasabb szinten bevezessék az automatizálást.
3D modellezés segítségével készít anatómiai modelleket, fúrósablonokat és implantátumokat egy állatorvosi és mérnöki háttérrel is rendelkező magyar csapat. A humán orvoslásban már tapasztalható trendeket követve, a digitális tervezés és a 3D nyomtatás segítségével a személyre szabott gyógyászatot kívánják meghonosítani az állatgyógyászat területén. Kivételesnek számító fejlesztéseikkel egyedileg, kifejezetten a beteg állat számára létrehozott eszközökkel járulnak hozzá a biztonságosabb és eredményesebb műtéti beavatkozásokhoz.
Immár a csomagolóanyagok is kivehetik a részüket a koronavírus elleni védekezésben: egy magyar tulajdonosi hátterű nyomdában vírus-és baktériummentes csomagolóanyagok gyártására készülnek.
Teljesen automatizált kiértékelés robotokkal.
Támogatásből fejleszti gépparkját a BOX PRINT- FSD Packaging Kft. A fejlesztésnek köszönhetően egészségipari, higiéniai és élelmiszeripari termékek csomagolóanyagának gyártását is el tudja végezni a vállalat.